Tarolhatnak a “cirkálós” tűzifa árusok?

Ahogy azt már megszokhattuk minden év őszén veszi kezdetét az utcát járó, tűzifa árusok időszaka.

Ami nem lenne baj, hiszen rögvest otthonunkhoz érkezhetne téli tüzelőnk. Ami azonban mégis inkább óvatosságra intő, az sok esetben az igencsak olcsó ár a többi kereskedőhöz képest. Emellett pedig a visszajelzésekből sajnos szintén tapasztalhattuk már, a tűzifa hiteltelen mennyiségét. Sem lemérni nem tudjuk helyben, sem pedig viszonyítási alapunk nincsen, hiszen még egy kaloda sincs segítségünkre a körülbelüli számolásban.

A szemünknek talán elegendő lehet, otthonunk kitartó melegen tartásához viszont csekély.

A kereskedésekben köbméterre vagy erdei köbméterre kínálják eladásra a tűzifát. Természetesen van az úgynevezett ömlesztett mennyiség (melyet szintén pontosan lehet számolni) emellett a hálós kalodás tűzifa és a fából készült kalodás tűzifa. Nagyobb tételben pedig megvásárolhatjuk tüzelőnket rönk formában is, ez utóbbi azonban a hazaszállítást követően még feldolgozást igényel.  Összegzésként, a lakosság számára leginkább kedvelt a hálós, illetve kalodás tűzifa megvétele. Nem igényel plusz feldolgozást otthon, a megfelelő helyre lepakolva már kényelmesen hozzáférhetünk a téli hónapokban.  

Fontos a milyen helyről? Mennyit? és leginkább a Mennyiért?  kérdéseket egy kicsit összegezni.

Vásároljuk körültekintően tűzifánk megvétele alkalmával is!

Leave A Comment